Részletek

A könyv első része - Útvesztőben - 2021-es, 22-es, 23-as és a rákövetkező évemet járja körül. Próbáltam a magam szemszögéből nemcsak a sztorimat leírni, hanem az önreflexiókon keresztül mindazt láttatni, amit megéltem. Ha úgy tetszik, a könyvem első része rólam szól. Egy külső-belső küzdelemről, a barátaim megtartó szeretetéről és persze az esendőségről.

2022. első hónapjaiban mi zajlott a háttérben? Hogyan folytattam a készülődést a nagy napra? Miközben a hivatalos ügyintézés zajlott (először a megyei TEGYESZ-es, majd a városi gyámügyes), az volt bennem, hogy akár már nyáron új fejezet valószínűsíthető az életemben. Az örömteli várakozást ezért újabb, konkrét feladatokkal spékeltem meg. Első a tusoló "operációja" volt. Úgy gondoltam, hogy az állami keretek között növekedő gyermeknek nem egy esőztetőre van szüksége, hanem választásra. Ha akarja, használjon kézi tusolót, ha pedig a fenti egységet, akkor azt. Ennek az apróságnak a kivitelezése igen elhúzódott, hiszen szakembert találni egy m2 csempe kivésésére, majd burkolására nem mindennapi akrobatikus mutatvány. Mivel azt szerettem volna, hogy könnyedebben menjenek az első közösnapjaink, így nem zavart a majdnem két hónapos szerelés. Vettem közben egy szép, pókemberes ágyhuzatot és rendbe tettem a szobáját. Felszabadítottam a könyvespolcot és az egyik szekrényt. A plüss állatokat kimostam és új dobozba tettem a puzzlekat, kártyákat stb. (keresztlányom és keresztfiaim korábbi "örökségét".) A szoba startra kész állapotba került. Bár 9 éve költöztem ebbe az új házba, a terasz felfagyott, azzal is kezdeni akartam valamit. Azt gondoltam, hogy most kell megcsináltatnom, hogy ne kelljen később erre figyelmet fordítanom. Anyagilag becsaptak, bár meg voltunk előtte egyezve. "Több is veszett Mohácsnál" elv alapján elengedtem a sztorit. Szép lett.

A könyv második része - Nekirugaszkodás - 19 rövid fejezetből áll, melyek a mindennapi munkámban sűrűn elfordulnak. Ízelítőként pár cím:

Következzen egy részlet a második részből:

4. Egyensúlyban van-e nálatok az adok és a kapok?
A fejezetet a könyv egyik leglényegesebb mondatával kezdeném, amit a podcastokban is számtalanszor ismétlek: amíg két ember között az adok-kapok nincs egyensúlyban, addig nincs meg a kapcsolat fejlődésének a lehetősége.
Mit jelent ez? Pontosan milyen lelki munkára hívlak? Arra, hogy ha majd lesz hozzá akaratod, nézd át egyesével a kapcsolataidat:
• Hol adsz többet, mint a másik?
• Hol adsz kevesebbet? (Hol mulasztasz?)
• Hol kapsz sokat és jót?
• Hol nehéz elfogadnod?
• Hol nem kapsz semmit? (Vagy ha kapsz is, nem azt, ami neked jó.)
• Tudsz kérni?
Nem könnyű először önmagunkban, majd a másikkal tisztázni a kapcsolati adok-kapokot. Nekem a fordulatot nem csak az egyéni pszichoterápia támogatta – így kezdtem el megérteni magamat –, hanem egy háromgyermekes édesanya sajnálatos autóbalesete "ébresztett rá" erre. A hölgyet és a családját gyermekkorom óta ismertem. Viharban vezetett haza, amikor vétlenül elszenvedte a balesetet és meghalt. Teljesen megállított a tragédiája. Nem tudtam megszólalni. Gyújtottam egy gyertyát és imádkoztam értük. Ekkor szembesültem azzal, hogy az élet véges és nincs időm tovább a "csodára" várni. Addig tisztázhatom a másikkal a viszonyomat, amíg arra lehetőségem adatik. Elárulom, hogy egy ember kivételével mindenkivel tudtam a soraimat rendezni. Az az egy részben még várat magára. Nincs hozzá erőm, amivel rendben vagyok. Én sem vagyok több, mint egy sebezhető ember.
A munkám alapján három dologra hívnám fel a figyelmedet. Az egyik, hogy gyakran a ki nem mondott elvárások olyan sérelmeket okoznak, amikről a másik nem tud (fel sem merül benne, hogy ő "tartozna"). A következő pedig, hogy az teljesen normális, ha bizonyos időszakokban felborul az adok-kapok. Az egyensúly tehát nem statikus, hanem olyan, mint egy mérleg. Hol az egyik, hol a másik irányba leng ki, de azután mindig visszatalál a középpontjához. Főleg akkor, ha tudunk már arról őszintén beszélgetni, hogy rendben vagyunk-e a viszonosság tekintetében. Szabad tehát a másiknak mondanod, hogy adjon többet és elfogadnod, ha hasonló "tükröt" kapsz vissza.
Jöjjön most erre egy szemléltető példa! Megbetegszem, te pedig ápolsz. Megváltozott tehát a felállás. Viszont itt jöhet egy nagyon fontos "de". Ha ugyanis az ápolást nem semminek (magától értetődőnek) veszem, hanem értéknek és kifejezem ezt neked, sőt visszajelzem a hálámat, akkor tulajdonképpen én is adok neked. "Becsülöm a munkádat, köszönöm a szeretetedet. Sokat jelentesz nekem. Természetesen, ha neked lesz szükséged rá, én is ápollak majd."
Az adok-kapok nemcsak cselekedeteket takar(hat), hanem gesztusokat is. Az előző példa alapján az elfogadás és a pozitív visszajelzés áll "szemben" az ápolással. Azt persze nem vitatom, hogy hosszútávon csak szavak nem lehetnek a cselekedetekkel szemben. A szó elveszíti értékét, ha nem társul hozzá tett, aktivitás. Számtalanszor tapasztalom ezt a munkámban, ahogyan sajnálatosan azt szintén, amikor az egyik fél semmit sem ad, csak élősködik. Bátran borítsd a bilit!

A könyv végén három függelék található. Következzen az elsőből - Gondolatok a szülőségről és az egyszülős családokról - egy rövid részlet (132-133.o):

Tizenéve, amikor pszichológusként mozgásszervi rehabilitáción dolgoztam (hetente kétszer), felkeresett ott egy ötvenes éveiben járó hölgy. A kliensemet anno örökbe fogadták. A következő pár mondata visszavonhatatlanul megmaradt bennem: "Nekem van egy biológiai anyám, aki megszült és egy biológiai apám, aki nemzett. Mellettük pedig van az édesanyám és az édesapám, akik szerettek és felneveltek." Tökéletes és hiteles megfogalmazás. Mit jelent ez a gyakorlatban – kibővítve a mérgező szülők gyermekeire vonatkoztatva? 
Szakmailag azt látom, hogy a klienseim jelentős része apátlan és/vagy anyátlan. Bár biológiailag rendelkeznek szülőkkel, nagyobbrészt mégsem kapták meg azt a biztonságot és elfogadó szeretetet, amiben ki tudtak volna bontakozni. Gondolhatsz itt az aktív szerhasználók (pl. alkoholbetegek) gyermekeire. A bántalmazók, a kezeletlen mentális problémával küzdő szülők ugyanide sorolandók.
A szülőség, lelki értelemben, kézzel fogható elemekből áll. Mit jelent megtanulni jól szeretni? Ha lehet, gyakorolni a feltétel nélküliséget, az odafigyelést, a belső és külső határok megteremtését, a biztonság elérését, a bizalom kialakítását, a következetességet, az alkalmazkodási készséget, a kiszámíthatóságot, a rend teremtését... A szülőség tehát egy rendkívül nehéz, sokoldalú és egyben "vérszívó" szerep, amelyhez bizony rengeteg energia kell. Nem megkerülhető ezért az a kérdés, hogy van-e elegendő színes tevékenysége, támogató környezete és felépített örömforrása a kedves szülőnek. Nem magától adatik a szerep, hanem a tudatosság és az ösztönös szeretet együtt tudja az "édesanyaságot", illetve az "édesapaságot" meg-szülni. Idővel. (Önmagában a biológiai szint édeskevés.)
Ráadásként a szülőszerep lelki "mélysége" hangsúlyos összefüggésben van – többek között – a szülőfelek egymással való együttműködésével és az azzal összefüggő, saját származási családdal való kapcsolattal. (Származási család az, amiben anno beleszülettünk, ahonnan származunk.)

Online megrendelem